Fontosak a barátok - ezért szeretném, ha minél több barátom lenne. Fontosak a mosolyok - ez is nyilvánvaló.
De milyenek a mosolyok?
Bőséges a választék belőlük. Némelyik gúnyos, némelyik művi, diplomata mosoly.
Ezek nem elégítenek ki, sokkal inkább félelmet, gyanakvást keltenek bennem.
Ám a valódi mosoly reményt adó, biztató, üdítő. Ha azt akarjuk, hogy valódi mosoly ragyogjon az arcunkon, meg kell teremtenünk magunkban a valódi mosoly forrását.
(Tendzin Gyaco)
Dr. Gedei Józsefpolgármester Jászberény honlapján, Meghívóban invitálja a város vállalkozóit- A funkcióbővítő városközpont rehabilitációs pályázat második fordulójához kapcsolódóan, egy a fejlesztés kapcsán jelentkező vállalkozói lehetőségeket bemutató és a vállalkozói oldalról jelentkező fejlesztési szándékokat feltárótalálkozóra.
A találkozó célja, egyrészt tájékoztatás a tervezett beavatkozások részleteiről, a megnyíló vállalkozói lehetőségekről, valamint a városközpont komplex megújításához kapcsolódó vállalkozói fejlesztési szándékok felmérése.
A feltáró találkozón Alvári Csaba- városi főépítész, Lányi László- a Polgármsteri Hivatal Városüzemeltetési Iroda vezetője és Földi Zsuzsa Dr. - terület- és településfejlesztési tanácsadó, a Terra Studio Kft. (Területi Kutató Tanácsadó Iroda) képviseletében - vesznek részt, 2009. április 22-én (szerdán) 17 órai kezdettel a Menedzser Klub tárgyalótermében.
Az első olvasatra kissé összetettnek tűnő témakör, vélhetően magában foglalja - a manapság egyre divatosabbá váló és sokszor kisstílű személyes csatározások alapjául szolgáló, elhíresült - „Csemegetömb” koncepciózus kérdését is.
Sólyom együttműködik Bajnaival
2009.04.15. szerda
Az új miniszterelnök, Bajnai Gordon megválasztása ellen semmiféle alkotmányos kifogás nem emelhető – jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök szerdán Budapesten, miután megbeszélést folytatott Bajnai Gordon miniszterelnökkel a Sándor-palotában.
A köztársasági elnök – mint intézmény – úgy viszonyul az új kormányhoz, ahogyan ez alkotmányosan szükséges. „Feltett szándékom, hogy ellátom minden alkotmányos kötelezettségemet, és ellátom azt a kötelességet is, hogy az államfő együttműködik a kormánnyal” – fogalmazott Sólyom László a csaknem másfél órás találkozó után. Hozzátette azonban: az ország érdekében szerencsésebb megoldásnak tartotta volna az előrehozott választásokat. Sólyom László félórás tájékoztatójában kiemelte azt is: a köztársasági elnöknek nincsen alkotmányos lehetősége a parlament feloszlatására.
Hosszú idő óta nem jelentkeztünk a mentőszolgálat híreivel. Az eltelt alig több,mint két hét alatt összesen 261 esetben vonultak mentési feladathoz a jászberényi „élet-őrök”.
- A meleg hőmérséklet betörése előtt, amikor erős fronthatás érződött, nagyon sokszor mentünk szív- és érrendszeri betegségekhez,sajnos ennek során több haláleset is bekövetkezett. Ezenkívül egy légibalesetnél - a Jászkisér-Szellőháti siklóernyős balesetről van szó - kellett segédkeznünk, ahol sajnos sikertelen volt az újraélesztési kísérletünk - tájékoztatta hírportálunkat Pomázi Gábor, a Menőállomás vezetője.
- Fokozott mértékben jelentkeztek-e mentési feladatok Húsvétidején?
- Az ünnepek egy átlagos hétvégének megfelelően teltek, kirívó módon italos személyekkelnagyobb számban nem találkoztunk. Vasárnap tizenhárom, míg hétfőn tizennégy esetben vonultunk, ezmegfelel egy „sima” hétvégi eseményszámnak, tehát Húsvétkor nem növekedett hatványozottan az esetek száma - mondta az állomásvezető.
Rendőrségi hírek
2009.04.15. szerda
„Hogyan telt a húsvéti hétvége?”- érdeklődtünk Budai Orsolya r.hadnagytól, a Jászberényi Rendőrkapitányság szóvivőjétől.
Április 10-é éjszaka egy parkoló autót rongáltak meg Jászberény egyik utcájában. A személygépkocsi zárát kiszedték, gyújtáskapcsolóját kiszakították, valamint négy darab dísztárcsáját elvitték. Az okozott kár 150.000,-Ft.
Másnap egy személyautót loptak el egy jászberényi autókereskedésből, három millió forint kárt okozva. Az autóban benne volt az indítókulcs.
Feljelentést tett egy férfi, akinek az éjszaka folyamán ismeretlen személy bement a nyitott állapotban lévő tanyájába és amíg aludt, elvitték a ruházatát, amelyben a személyes iratai és 120.000,-Ft készpénze volt.
"Megvan az első győzelem!" - tájékoztatta portálunkat örömmel Kovács Balázs.
A hétvégén a második fordulót játszották a baseball bajnokságban. A Jászberény Stinky Sox csapata Nemesvámosra látogatott és megszerezte idei első győzelmét. A vártaknak megfelelően ismét izgalmas meccs vette kezdetét szombat délelőtt.
A mérkőzés elején a nemesvámosi csapat tudatta a mieinkkel, hogy nem adják magukat könnyen, és remek védekezéssel egészen a negyedik játékrészig nem engedtek pontot a Stinky Sox-nak. Eközben a jászberényi játékosok is hasonlóképpen cselekedtek, Csík Adrián dobásai ellen nem igazán tudtak mit kezdeni, vagy ha mégis, a védőjátékosok megoldották a problémát, és remek védekezéssel akadályozták meg a Nemesvámos csapatát a pontszerzésben. Nagy Péter révén mégiscsak a Sharks szerezte meg a vezetést egy nagy ütéssel, amivel két társa is ráléphetett a kezdőpontra, ezzel 2:0-s vezetést szerezve.
A Húsvéti ünnepek viszonylag csendesek voltak a tűzoltóknál. Az eltelt egy hétben 11 esetben vonultak helyszínre. Téves jelzésre kétszer riadóztak, műszaki mentésre szintén két alkalommal mentek. Mindkét esetben épültefal dőlése, omlásveszély miatt kellett beavatkozniukJászárokszálláson és Pusztamonostoron.
A hét tűzeset közül kettő volt jelentős, melyek külterületen történtek. A Jászberényi Szent Imre tanyai részen melléképület-tűz, a másik eset a Neszűr 12. dűlőben keletkezett lakóház tűz volt. A többi esetet az avartüzek, és kisebb oltások tették ki – tájékoztatta portálunkat Fózer Tibor tűzoltó parancsnok.
Meghívó
2009.04.14. kedd
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége(KÉSZ)
jászberényi csoportja
szeretettel várja az érdeklődőket
kerekasztal-beszélgetésre,
melynek résztvevői:
Surján László,
az Európai Parlament (EP) képviselője,
a Költségvetési Bizottság tagja
Hoffmann Rózsa,
a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciójának tagja,
a Magyar Országgyűlés Oktatási és tudományos bizottságának tagja
2009. április 18-án (szombaton) 17 órakor a Jászfényszarui Civil Club rendezvénysorozatának vendégeProf. Dr. Horváth Jánosaz Országgyűlés korelnöke (Fidesz-MPSZ) és Haas György,a Szabad Európa Rádió egykori tudósítója, közíró.Haas György két új könyvét Horváth János mutatja be,aki a II. vilgháború utáni időszak Kisgazda Pártjának országgyűlési képviselője volt.
A Nagy Ferenc miniszterelnökről és Tildy Zoltán köztársasági elnökről írott könyvek bemutatása előttfilmvetítést terveznek. A rendezvényre minden érdeklődőt várnak a jászfényszarui "Kisiskola" színháztermébe.
Futball NB II
2009.04.13. hétfő
Az NB II Keleti csoportjában vívott ki magának újabb győzelmet a Ferencváros, biztosítva feljutását az NB I-be. A Szolnoki Máv Mondi FC minden igyekezete ellenére a 0:3 arányban szenvedett vereséget otthonában a Fraditól, szombaton. Az első két góllalmegnyugtatóan zárhatták volna a zöld-fehérek az első félidőt, azonban tucatnyi „B-közepes”, szurkolónak alig nevezhető - látványosan az erőszakos balhét és a provokációt kereső- önmagukból kivetközött fradista agresszívitása zavarta meg a meccset. A kordonok ledöntését követő pályára jutásukat a biztonsági szolgálat közelharcban akadályozta meg.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében immár öt helyszínen zajlanak az Észak-Alföldi Operatív Program (ÉAOP) európai uniós forrásaiból megvalósuló útfelújítások. A most induló projekt keretében egy-egy Jászberénybe és Újszászra vezető útszakasz felújítását végzi el a kivitelező, összesen 15,8 kilométeren, 874 millió forintból. A műszaki átadás nyáron esedékes.
Az alsóbb rendű közutak ÉAOP által finanszírozott felújítási programján belül az Észak-Alföldi régióban összesen 20, ebből Jász-Nagykun-Szolnok megyében négy projekt keretében újulnak meg tavaly és idén a négy és öt számjegyű utak.
A 2008 októberében elindított projektet követően, amelyben Kunhegyes és Karcag közelében újítanak fel egy-egy alsóbb rendű közutat, most újabb három helyszínen jelennek meg a kivitelezők munkagépei Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Ebből kettőt közös projektbe szervezett a projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt., így indul meg a napokban a Farmos–Jászberény összekötő út (3117-es út) és az Abony–Újszászi összekötő út (3122-es út) megyehatárig terjedő szakaszán a munka.
A felújítandó útszakaszok állapota leromlott, felületük kátyús, repedezett, nyomvályús, teherbírásuk a forgalmi igényeknek már nem felel meg. A vízelvezető rendszer is felújításra szorul. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a munkálatok kivitelezésére a törvényi előírásoknak megfelelő közbeszerzési eljárás keretében a HE-DO Kft.-t választotta ki. Az utak kiszélesítése és az aszfalterősítés mellett sor kerül az árkok és átereszek tisztítására, valamint a padkák rendezésére is. Az utak mentén található vízelvezető rendszer ugyancsak felújításra szorul.
Farmos már a megyehatár túloldalán fekszik, ám számos szállal – és főleg a most felújítandó úttal – Jászberényhez is kötődik. Reggel egy óra alatt kétszáz autó halad el a Jászberénybe vezető úton – jellemezte a helyzetet Boros Zoltán farmosi polgármester – ráadásul ez az út jelentős kamionforgalmat is kénytelen elviselni. Farmos tervei között szerepel, hogy az utat egyfajta idegenforgalmi útként használják, s nagyon várják már a turisták megjelenését – mondta a polgármester.
A gyorsabb, kulturáltabb közlekedés ösztönzi a gazdaságot, növekvő foglalkoztatást eredményezhet. A turizmus fellendülése jótékonyan hathat a régióra. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. számítása szerint – a környező települések lakosságszáma alapján – ez a projekt megközelítőleg hatvanezer ember mindennapi közlekedését könnyíti meg. A beavatkozások a magyar költségvetést közvetlenül nem terhelik: a szükséges 874 millió forintot teljes egészében az Európai Unió strukturális alapjai fedezik.
Tűz a Neszűrben
2009.04.10. péntek
Sajnos ismét tanúja lehettem annak, hogy milyen felkészültek, és gyakorlottak a tűzoltóink. Pénteken este fél kilenc körüli időben vonultak három szerkocsival a Jászberény-Neszűr 1-2. dűlőbe, ahol egy lakóház égett. Az összegyűlt környékbeliek döbbenten nézték a lángokat.
Megtudtuk, hogy egy idős nő lakik ott, de több napja nem látták, így nem tudják megmondani, hogy bent lehet, vagy sem. Egy erősen ittas „helyi lakos” hangosan ösztönözte a tűzoltókat, hogy menjenek be, mert bent van anéni. A lánglovagok ekkor már régen bent voltak - oxigénpalackkal - a lakótérben, és tették a dolgukat. Nemsokára a lángok is elültek, és a bontással járó tűzfészkek keresésével folyt a munka.Mint utóbb kiderült, a házban szerencsére nem tartózkodott senki. A tűz keletkezésének okát vizsgálják.
-fcs-
Meghívó
2009.04.09. csütörtök
a Magyar Költészet Napja alkalmából
2009. április 16. (csütörtök) 19.00 óra
Lukács Sándor
Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész, Prima Primissima-díjas színművész
Barangolás a költészet világában
című előadói estje
Városi Könyvtár és Információs Központ Kamaratermében
Belépődíj: 1.000,- Ft
Jegyek elővételben kaphatók a Könyvtárban
Magyarok Szövetsége
2009.04.09. csütörtök
„Nincs jobb, vagy baloldal, csak egy nemzet van!” - állt a szórólapon, melyen a Magyarok Szövetsége lakossági fórumára invitálta Jászberény lakóit.
A Déryné Művelődési Központ díszterme szerdán este sem maradt üresen, sőt a közel 120 fős hallgatóság helyi viszonylatban már kimondottan jó aránynak mondható, különösen ha összevetjük az utóbbi fórumok létszámával. Hogy a kevésbé ismertség adta titokzatosság, avagy éppen a megszokás hozta be az embereket nem tudni.
Mindenestre, Szabó Csaba helyi „szövetséges” rövid felvezetőjét követően, a beharangozott előadó helyett érkezett Benis Miklós több, mint egy órás - zömében Csengey Dénestől idézett felolvasással tarkított – történelmi előadása lekötötte a teremben ülők figyelmét.
A Jász-Nagykun Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közlekedési baleset ügyében büntetőeljárást folytat és tanúk jelentkezését kéri.
2009. március 31-én 07:20 óra körüli időben Jászberény belterületén, a Rákóczi út és a Thököly út kereszteződésében egy személygépkocsi motorkerékpárossal ütközött, melynek következtében a motorkerékpárt vezető személy életét vesztette.
A baleset körülményeinek tisztázása érdekében a Rendőrség kéri mindazok jelentkezését, aki a balesetet látták vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek.
Jelentkezni lehet személyesen a Jász-Nagykun Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Szolnok, Baross út 39 szám) vagy telefonon az 56/501-610 ill. 611 telefonszámokon, a 107 vagy 112 segélyhívó telefonszámokon, illetve bármely rendőri szervnél vagy a legközelebbi rendőrnél.
Akikre büszkék
2009.04.08. szerda
A Jászberényi Rendőrkapitányság dolgozója, Fazekas-Füzesi György rendőr főtörzsőrmester és járőrkutyája országunk legjobbja. Ez derült ki a 2009. április 3-4-5-én, Jászberényben megrendezésre kerülő versenyen, ahol kollégánk és hűséges társa Basa, Rendőrkutyák Országos Bajnokság keretében, járőrkutya kategóriában szerezték meg az elismerésre méltó első helyezést.
Fazekas-Füzesi György2003-tól dolgozik a Jászladányi Rendőrőrsön. A kutyavezető képző iskolát 2005-ben végezte el, szinte az óta elválaszthatatlanok a Basa névre hallgató németjuhásztól. Így együtt már több eredményes felderítésen is túl vannak, számos bemutatót tartottak az érdeklődők számára, s most a dobogó első és legkiemelkedőbb fokára is felállhattak.
A 105 jelenti
2009.04.07. kedd
Csendes hétről tudott beszámolni Fózer Tibor tűzoltó parancsnok. A lánglovagoknak nyolc esetben kellett vonulniuk - a riasztások zöme az emúlt hétvégére esett -, amikor is a jó időben sokan gyújtottak tüzet, melyek közül néhánynak beavatkozás lett a vége. Egy esetben téves tűzjelzésre kellett ugraniuk, de szerencsére most közlekedési baleset okán, műszaki mentésre volt szükség.
A tűzesetek útmenti avar-, és ároktűz, illetve nádastüzek voltak, melyek során személyi sérülés nem történt és komolyabb veszélyhelyzet sem állt fenn.
Jászfelsőszentgyörgy
2009.04.07. kedd
Vasárnap délután egy jászfelsőszentgyörgyi családi ház kertjében két testvér szóváltásba keveredett egymással, majd dulakodni kezdtek. A fiatalabb testvér leteperte az idősebbet a földre, majd mellkason szúrta egy 20 cm pengéjű tőrrel, aki ennek során súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. A dulakodás közben az elkövető is megsérült, ezért ő is kórházba került állkapocs-csonttöréssel őrizetbe vételét követően. Ellene emberölés kísérlet bűntett miatt indult eljárás. A rendőrség a férfi előzetes letartóztatására előterjesztést tett a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészségre.
Jászberényi ezüst
2009.04.06. hétfő
Vasárnap délután döntőt játszott Budapesten a Jászberényi HCés a Hargitai Farkasok együttese a Nemzeti Amatőr Jégkorong Bajnokságban.A mérkőzés eredménye igazságosnak tűnő 5:5 lett, majd a hosszabbítás után is döntetlen maradt.A büntetőket követően sajnos csak a második hely jutott a lelkes és nagyon küzdő jászberényi csapatnak, így a „Hargitai Farkasok” nyakába került az arany, a jászberényi fiúk pedig meg kellet, hogyelégedjenek a jegesen csillogó ezüsttel.
Ennek a tiszteletre méltó helyezésnek is nagyon örülnek, hiszen jóval kevesebbet edzettek, mint a nyertesek. A döntő játékáról egyöntető vélemény alakult ki: „Elfogultság nélkül állíthatjuk, nagyon jó meccs volt!"
A hétvégén elkezdődött a Nemzeti Baseball Bajnokság másodosztályának az alapszakasza. Rögtön a nyitó forduló rangadóval kezdődött, hiszen a tavalyi ezüstérmes Jászberény Stinky Sox Baseball Klub csapata a bajnok Érd Aeros vendégeként szerepelt.
Rangadóhoz illően nagyon szoros mérkőzésre sikeredett, hiszen pontot csak a harmadik játékrészben (inning) sikerült hoznia az érdieknek.Ezután két hibát kihasználva már 3:0 állt az eredményjelzőn, majd a mieink kezdtek felzárkózni. Sajnos a szezon eleji forma meglátszódott mindenkin, de a hibákat rendre csak az ellenfélnek sikerült kihasználnia. A hetedik játékrészben forrósodott a hangulat, hiszen szép ütésekkel ismét zárkózott fel a Stinky Sox, ekkor 8:6-ra vezetett az Érd.
Vasárnap délután, a kora nyári melegben kilátogató mintegy 400 néző igazán szoros amerikai futball mérkőzést láthatott a Hűtőgépgyári füvesen, melyben a jászberényi csapat, izgalmas játékával megizzasztotta még a szurkolóikat is.
Az ütközet egyben jótékony sportverseny is volt, melynek során a Jászberényi Rozsomákok és a kilátogató nézők jóvoltából106.000 forint gyűlt össze a jászberényi beteg kisfiú, Farkas Ricsike külföldi tüdőműtétjére. A Szegedi Denevérek semérkeztek üres kézzel, ugyanis egy hatalmas játékautót adtak át a kezdőrúgást követően Ricsinek , és egy kisebb összeggel is támogatták a kisfiút.
A végig izgalmas és dinamikus meccsen a hazai csapat korán szerzett pontját követően,csak az utolsó negyedben vette át ismét a vezetést 16-14-re, mely kitartott a mérkőzés végéig. Ez volt az első hivatalos bajnoki mérkőzése a hazai csapatnak és a magyar bajnokság harmad osztályának is a vasárnapi meccs volt a nyitánya. Részeredmények: 8-0, 8-8, 8-11, 8-14 és 16-14
A Jászberényi Wolverines következő mérkőzése május 2-án 12 órakor lesz Budapesten, a Rozsnyai úti pályán, ahol az ellenfél a Budapest Wolves kettes számú csapata fogadja Jászberényt. A mieink május 17-én játszanak ismét hazai környezetben, amikor is a Budapest Grizzlies gárdáját látják vendégül.