- Igazgató Úr! Gratulálunk a kinevezéséhez, amit a jászberényi önkormányzat képviselő-testülete egyöntetűen, 23 szavazattal támogatott.

- Köszönöm, de hadd pontosítsak! Július 28-tól vagyok megbízott igazgató Nagy András igazgató úr helyett, aki nyugállományba vonul. Október 28-án erősítette meg kinevezésemet a képviselő testület, és hivatalosan majd csak november 28-ától él a kinevezésem. Az eltelt néhány hónap átmeneti időszakban jelentősen megnövekedtek a feladataim, hiszen a vezetői megbízás mellett el kell látnom az egyébként meglévő igazgatóhelyettesi teendőimet is.

-  A Lehel Vezér Gimnázium nem csupán a Jászság legrégebbi gimnáziuma, de a megye patinás oktatási intézménye is. Éppen ezért nem mindegy, ki vezeti az iskolát. Szeretnénk Önt, mint magánembert kissé jobban megismertetni Olvasóinkkal. Mióta él a Jászságban?

- Zalakomárban töltöttem gyermekkoromat, majd Nagykanizsán érettségiztem. Ezt követte a Szegedi József Attila Tudományegyetem, ahol magyar - történelem - latin szakon szereztem diplomát, majd később végzettséget a Budapesti Műszaki egyetem közoktatás-vezető szakán. 1992-ben, pályakezdőként érkeztem a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium tantestületébe. Három éven át a Jászárokszálláson laktunk, a feleségem ott tanított, majd 1995-től lettünk jászberényi lakosok.

- Azóta már felesége is itt tanít …

- Igen, magyar - orosz szakon szerzett diplomát, szintén Szegeden. Mindketten a Móra Ferenc Kollégiumban laktunk, ott ismerkedtünk meg. Időközben a mozgókép- és médiakultúra szakot is elvégezte.

- Ön a diákok körében is elismert pedagógus. Csökken-e az óraszáma azzal, hogy igazgató lesz?

- Az igazgatónak hetente két óra a kötelező. Jelenleg heti tizenegynéhány órát tartok mint igazgató-helyettes. Ezt a tanévet még így tervezem végigvinni, mert sok végzős osztályom van, és mindig szeretek pontot tenni a dolgok végére.  

- Van-e valami hobbija?

- A legnagyobb hobbim, maga a történelem tudománya, tulajdonképpen minden, ami történelemmel kapcsolatos: filmek, olvasmányok. Nagyon sok régi pénzem van, amit valamikor gyűjtöttem, ma már csak megmutatom a gyerekeknek, mint relikviákat. Nagyon szeretem a zenét és általában az olvasást. Gyakran nézek filmeket - a populáristól a klasszikusig szinte mindent.

Amíg a térdeim nem „mentek szét” a helyi salakon, nagyon sokat fociztam. Volt olyan, hogy három csapatban is játszottam. Futballoztam Árokszálláson, lejártam Szegedre az egyetemre focizni, és itt Jászberényben is a kispályás bajnokság I. osztályában játszottam sokat. Szívemhez közel áll minden olyan sport, amiben labda van.  

- Mire a legbüszkébb eddigi élete, pályafutása során?

- Arra, hogy megbecsülnek tanárként. Nem csupán a diákok és munkatársaim, hanem a szűkebb-tágabb jászsági közösség is. Erre talán kellő példa az önkormányzat, személyemet érintő, 23:0 arányú igen-szavazata, ami azt bizonyítja, hogy mégis csak jól dolgozik az ember. Éppen ezért volt nagyon fontos dolog számomra a szavazatok aránya. Egy igazgatót, egy vezetőt nyilván a tettei minősítenek, az alapján lehet megítélni. Úgy gondolom, hogy a voksokkal az elmúlt 17 év tanári-emberi hozzáállásomat díjazták egyöntetű módon. Erre nagyon büszke vagyok. Óriási felelősség is egyúttal ebben a pillanatban, nyomaszthatja, de serkentheti is az embert.

Tanár társaim is elfogadnak, kedvelnek, mint ahogyan én is őket. Nagyon sokat köszönhetek elődömnek, Nagy András igazgató úrnak. Az első naptól kezdve segített a pályámon emberileg és szakmailag egyaránt. Személyes példából rengeteget tanultam. Egyrészt megtiszteltetés, másrészt nagy felelősség a nyomdokaiba lépni.

- Így, tizenhét év után - most 42 évesen - mennyire érzi magát „jásznak”?

- Mondjuk úgy, hogy mindenképpen jászberényinek érzem magam. Felnőtt életem nagy részét itt töltöttem, itt vannak a barátaim, majdhogynem teljesen elszakadtam szülőföldemtől, szülőfalumtól. Itt született gyermekünk, aki „jász dialektusban” beszél, közben „kőrösi” az édesanyja, és néha még az én szavaimon érezni azt a nyílt „á”-s dunántúli nyelvjárást. Én már itt vagyok otthon.

Úgy érzem, hogy befogadtak és a Jászságban ez nagy dolog. Az első emlékem Jászberényről kb. 30 évvel ezelőttre tehető, amikor egy Lehel hűtőszekrény hátulján láttam egy cetlit, rajta a Lehel kürtöt és egy „Lehel Hűtőgépgyár - Jászberény”  feliratot. Nem is gondolhattam akkor, hogy valaha családommal együtt itt fogok élni és dolgozni.

- Az említett dátumok alapján a 28-as gyakran kíséri útján. Ma éppen 18-a van. A nyolcas köztudottan szerencsés szám. Hisz a számmisztikában és a sorsszerűségben?

- Érdekes felvetés. Még nem gondolkodtam rajta. Nem lenne rossz, ha valóban létezne, és az életünk kiszámíthatóbb lenne. De bárhogy is van: Navigare necesse est.

Ferencvári Csaba