Fontosak a barátok - ezért szeretném, ha minél több barátom lenne. Fontosak a mosolyok - ez is nyilvánvaló.
De milyenek a mosolyok?
Bőséges a választék belőlük. Némelyik gúnyos, némelyik művi, diplomata mosoly.
Ezek nem elégítenek ki, sokkal inkább félelmet, gyanakvást keltenek bennem.
Ám a valódi mosoly reményt adó, biztató, üdítő. Ha azt akarjuk, hogy valódi mosoly ragyogjon az arcunkon, meg kell teremtenünk magunkban a valódi mosoly forrását.
(Tendzin Gyaco)
A Jász ÖsszefogásKlub megtartotta a második nyilvános rendezvényét csütörtökön, a Déryné Művelődési Központ dísztermében-minden bizonnyalaz előző összejövetel, mélyen az estébe nyúlta miatt - immár délután öt óra kezdettel. A várható résztvevők számát ez esetben jól kalkulálták a rendezők, mert a hatvan körüli szék, az előadások alatt lassan meg is telt. A teremben kiállított szebbnél-szebb gyermekrajzok, akár az oktatáshoz illő, szándékosdíszletekis lehettek volna.
A nyilvános összejövetel rövid zenés kultúrműsorral - a jászberényi főiskola tanító szakos hallgatói közreműködésével - vette kezdetét. Baráth László, a rendezvény szervezője fél órás, kivetítős prezentációjában visszacsatolt az előző összejövetel közbiztonsági kérdéseire, és felvázolta az est témáját, elemezve az oktatás nemzeti szükségeségét, és a kitörési pontok vázát. Szó esett a várost foglalkoztató egyik aktuális kultúr-témáról, a mozi fennmaradásáról, annak jobb kihasználhatóságáról. Az előadó mondandójában számos, oktatáson kívül eső téma is helyett kapott, mint például a helyi termálvíz-hasznosítás jelentősége, és az ehhez adott lehetőségek jobb kiaknázása.
Nemzetközi példákat hozott az oktatás sors-meghatározó fontosságáról, és beszélt a magyar oktatás-történet kezdeteiről. Szerepelt az előadásban a volt Huszárlaktanya oktatásba integrálásának lehetősége, a különböző oktatási-képzési szintek esetleges összevonása,a Szent István EgyetemAlkalmazott Bölcsészeti Kar (SZIE ABK) feladatai, és a Terplán Zénó Szakközép- és Szakképző Iskola példaértékű modern fejlődése. „Nem hordozzuk zsebünkben a bölcsek kövét.”- jelentette ki mondandójában Baráth László. Csupán lehetséges megoldásokat, és kitörési pontokat javasolnak.
Barkó Endre, a SZIE ABK dékánja, az „Önfejlesztő iskola Jászberényben” címmel tartott szakmai előadást, melyben többek közöt egy virtuális mintaintézmény létrehozásának lehetőségéről beszélt, ami értékteremtő és társadalomszervező funkciót is betöltene.
Dr.Szabados Lajos főiskolai tanár, az Országos Közoktatás Tanács tagja, a közérthető és érdekes „Az oktatás mai válsága”-ként értékelte zavaros világunkat, az állandóságok hiányát, a Nemzeti Alaptanterv (NAT) ellentmondásait, a Bolognai folyamat visszáságait és a kétszintű érettségi szükségességét is kérdőjelezte. Véleménye szerintvan pénz a közoktatásra, csakmegfelelő megoldásokat kellkeresni a hasznosításra.
A programban meghirdetettnegyedik előadás - Baranyi Károly egyetemi tanár betegsége miatt - elmaradt. Az estközönség-kérdésekkel, és azokra adott előadói-válaszokkal zárult.
A széksorokban ismert arcok is megjelentek, részint az előző összejövetel érdeklődői, részben néhány ismert közéleti személy ülte végig figyelemmel, a szünetmentesen tartott előadásokat, közel két és fél órán át. Voltak néhányan, akik feladták, és idő előtt távoztak.
Jópáran viszont mást vártak a „Tudásközpont Jászberény” címmel meghirdetett összejöveteltől. Minden bizonnyal a volt Huszárlaktanya hasznosítása - mint eredeti „őstéma” - ,máig megoldatlan kálváriájának végét remélték, egy huszárvágással. Nem így történt.