Fontosak a barátok - ezért szeretném, ha minél több barátom lenne. Fontosak a mosolyok - ez is nyilvánvaló.
De milyenek a mosolyok?
Bőséges a választék belőlük. Némelyik gúnyos, némelyik művi, diplomata mosoly.
Ezek nem elégítenek ki, sokkal inkább félelmet, gyanakvást keltenek bennem.
Ám a valódi mosoly reményt adó, biztató, üdítő. Ha azt akarjuk, hogy valódi mosoly ragyogjon az arcunkon, meg kell teremtenünk magunkban a valódi mosoly forrását.
(Tendzin Gyaco)
Jászberény központjában minden délután vakvezető kutyával együtt láthatnak sétálniháromembert. Azt, hogy ez nem csupán séta, magam is megtapasztaltam, amikor a megbeszélt találkozásunkon elkísértem útjukra a kutyakiképzőket - rendesen loholnom kellett. Kiírt útvonalon, a gyors tempót kívánó szakszerű mozdulatsorok nekem „rohanásnak tűnő” ütemben, komoly fizikai igénybevétel mellett zajlanak. Erre mondják pestiesen, nem semmi!
A kiképzést vezető Szabó Gáborral, a Kutyákkal az Életért Alapítvány elnökével beszélgettünk, akit mentőkutyás múltja révén ismerhetnek a jászberényiek. Most vakvezető kutyák felkészítésével foglalkoznak.
- Hűtlen lettél a mentőkutya kiképzéshez?
- Természetesen nem. A Mentőkutyás Egyesület és a Kutyákkal az Életért Alapítvány – fogalmazhatunk úgy, hogy – kézen fogva működnek. Az egyesület továbbra is 12 vizsgázott mentőkutyával áll a Rendőrség, a Katasztrófavédelem és ezen keresztül a bajbajutottak szolgálatában. 24 órás ügyeletet tartunk, és ha riasztást kapunk azonnal indulunk. Legyen a feladat akár eltűnt személyt keresve területátvizsgálás, akár épületomlást követő romkutatás.Az alapítvány azonban némiképpen más célokat vállalt fel. Azokat a megunt, vagy egyéb ok miatt gazda nélkül maradt kutyákat, amelyek alkalmasak valamilyen munkára, magához veszi és felkészíti őket terápiás, mentő, vagy jelen esetben vakvezető feladatok ellátására.
- Ezek szerint a vakvezető-kutyák is az árvakutyák közül kerülnek ki?
- Igen. Maszat másfél éves labrador retriever fajtájú kutyus, aki a harmadik a sorban az alapítvány vakvezető kutyái között. Kettőt ugyanis már átadtunk, és mindkettőjük kitűnően szolgálja látássérült tulajdonosát. Ha nincs az alapítvány, valószínűleg mindannyian egy állatmenhelyen végezték volna.
-Mi történik, ha egy Hozzátok került kutya nem alkalmas munkára?
- Gyakran fordul elő ez is, de megnyugtatok mindenkit, hogy az alapítványunktól nem kerülhet kutya állatmenhelyre. Az ilyen kutyáknak gondoskodó családokat keresünk, akik vállalni tudják, hogy életük végéig gondoskodni fognak róluk.
- Kik az alapítvány kiképzői?
- Jelenleg hárman dolgozunk kiképzőként a kutyák felkészítésével, kiképzésével. Andó Szilvia, Dánffy Brigitta és jómagam.
- Hol tanultátok ezt a szakmát?
- Mindhárman mentőkutyás múlttal rendelkezünk, de a vakvezető-kutya kiképzést egy 40 éve működő svájci vakvezető-kutya iskola iránymutatásai alapján végezzük.
- Ők is árva kutyákkal dolgoznak?
- Nem, ott saját tenyészet működik, és a tenyészegyedeket generációkon át erre a célra szelektáltak, de az alkalmassági mutatók még így is csupán 50%-osak. Nálunk szinte alig marad el e mögött valamivel a megfelelési arány. Ebből is látszik, hogy milyen kitűnő kutyák sínylődnek menhelyeken.
Az egyesületről és az alapítványról is a www.interj.hu/rescue oldalon található bővebb információ.