|
Elmozdították Garamvölgyi Lászlót
Indoklás nélkül visszavonták Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivőjének megbízását. A kommunikációs vezetőt Tímár Zoltán, a határőrség egykori szóvivője váltja.
Távozik szóvivői posztjáról Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője. A dandártábornoki rangban álló kommunikációs vezető megbízását Bencze József országos rendőrfőkapitány indoklás nélkül vonta vissza. Az ORFK Szóvivői Irodáját irányító Garamvölgyi Lászlót az országos rendőrfőkapitány egyben kiemelt főtanácsadónak nevezte ki.
A rendőrség közlése szerint a kommunikációs vezetőt a Szóvivői Iroda élén március 6-tól Tímár Zoltán váltja, a szóvivői feladatokat pedig ezentúl Bényi Mónika és Makula György rendőr őrnagyok látják el.
Tímár Zoltán korábban a határőrség szóvivője volt, majd, mostani kinevezéséig az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium sajtóosztályának munkatársaként dolgozott.
Bényi Mónika 2002 júliusa óta teljesített szolgálatot a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon sajtóreferensként. Makula György 2001 júliusa óta a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályán teljesített szolgálatot.
/forrás:Zoom/
Véleményem szerint az utóbbi idők egyik legjobb rendőrségi döntését hozták meg. Talán a valós változtatások, és megújulás szándékának egyik első lépése Garamvölgyi váltása. Évek óta hatalmas kontraszt volt személyében, mondjuk a Mentőszolgálat és a Katasztrófavédelem új szóvivőivel szemben. Csak meg kellett nézni a Kék Fény adásait. Szerintem.
Egyébként miért szükséges egy szóvivőnek tábornoknak lenni? Vagy egy tábornoknak szóvivőnek? Most már időntúli kérdés. De lehetne egy újabb is: miért éppen március 6-tól, vagyis hó közben mentették fel?
-fcs-
|