Fontosak a barátok - ezért szeretném, ha minél több barátom lenne. Fontosak a mosolyok - ez is nyilvánvaló.
De milyenek a mosolyok?
Bőséges a választék belőlük. Némelyik gúnyos, némelyik művi, diplomata mosoly.
Ezek nem elégítenek ki, sokkal inkább félelmet, gyanakvást keltenek bennem.
Ám a valódi mosoly reményt adó, biztató, üdítő. Ha azt akarjuk, hogy valódi mosoly ragyogjon az arcunkon, meg kell teremtenünk magunkban a valódi mosoly forrását.
(Tendzin Gyaco)
A napokban találkoztam Shakespeare-rel. Szerintem.
Egy az ország, egy a zászló! - már hónapokon át teli torokból: „A Kormány mondjon le! Nem tűrjük tovább! …blablablabla!”
A parlament önfeloszlatásáról dönt hétfőn - a sajtó nem nagyon híreli, országos média a napikban szinte tudomást sem vesz róla … Csönd van.
Emberek meg sétálni mennek Pestre, buszokkal, spontááán! - előző héten azért rendesen hergelték őket az utazó politáriák! - a Parlament elé! Éppen arra jártak, a zászlókat meg mindig maguknál tartják, nem tudni soha …. - hátha lesz csoda. Hát nem lett.
Szavazás után a Nagyházban mindkét oldal mosolyogva dőlt hátra. Bent mindenki tudta, hogy így lesz. A hatszázak kint, és velük együtt nagyon sokan otthon még remélték, hogy nem.
Vidékiek - naívak.
Senki nem szólta 600 embernek, meg buszoknak, hogy ne menjenek.Ők komolyan hittek az előző heti prédikátoroknak. Naivak - vidékiek.
A képviselők csípőből szavaztak, nem is kis aránnyal vették semmibe a népi kezdeményezést. Már meg se' lepődünk. Sajtó diszkréten fanyalog egyet- tudtuk …
Fidesz is megkönnyebbül. Tudták.
Ahány ház, annyi szokás.
… és szinész benne sok férfi és nő; fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár.”
AJÁNLOM AZ OLDALT
