Fontosak a barátok - ezért szeretném, ha minél több barátom lenne. Fontosak a mosolyok - ez is nyilvánvaló.
De milyenek a mosolyok?
Bőséges a választék belőlük. Némelyik gúnyos, némelyik művi, diplomata mosoly.
Ezek nem elégítenek ki, sokkal inkább félelmet, gyanakvást keltenek bennem.
Ám a valódi mosoly reményt adó, biztató, üdítő. Ha azt akarjuk, hogy valódi mosoly ragyogjon az arcunkon, meg kell teremtenünk magunkban a valódi mosoly forrását.
(Tendzin Gyaco)
Bizonyára sokan ismerik Ottlik Géza Kőszegen játszódó neves regényét, ám esetünkben más határról lesz szó. A tűréshatárról.
Amíg csak olvasunk és látunk híreket arról, hogy már az iskolákban is jelen van az egyre terjedő az erőszak , itt a jászságban nyugodtak vagyunk, hiszen legtöbbször „nem nálunk volt”, így különösebben nem is érdekel bennünket.
Főleg a keleti országrészből érkeznek időnként botrány-hírek, hogy a „szülők-családok-rokonok” bevonulnak az iskolábaés - elégtételt véve agyereket ért sérelmen -egyszerűen leverik valamelyik tanárt. Mert ma már semmi se’ szent!( Ha az egyházi személyek, épületek és temetők sem, miért lennének éppen azok a pedagógusok?! )
Ilyenről (még) nem lehet hallani térségünkben, ám egyre aggasztóbbak az iskolás gyerekek egymás közötti durva, erőszakos fellépései.
Az alábbi eset a napokban történt meg egy jászberényi iskolában.
Szünet, folyosó. Néhány diák - egyikük már elmúlt 14 éves is - „lángszóróznak”. ( Az érdeklődő tekintettek kedvéért elmondjuk, ez azt jelenti, amikor valamilyen sprét kifújnak és önygújtóval lángra keltik. )Egy ügyeletesnek kinevezett diák rájuk szól, aminek gyors eredménye, hogy őt és egy társát bekergetik a WC-be, ahol - a tűzzel fenyegetőzve - megfélemlítik.
Következő szünetben „lánglelkű csapatunk” a folyosón körbeveszi a srácot - most már nem engedik elfutni! - és a vezér, aki komoly acélbetétes bakancs-cuccal rendelkezik - megrugdossa a sípcsontját.
Fájdalom - orvosi ellátás - látlelet - elkövető gyerek szülei - másnap ismét orvosi ellátás - iskola / beszélgetés a pedagógusokkal - széttárt kezekkel ugyan, de feljelentést javasolva / - majd rendőrség és feljelentés. Körülbelül ezt az utat járja be két nap alatt a sérült gyerek, szüleivel együtt.
Az iskolában történtekért, és az oda járó gyerekekért - épségükért és biztonságukért - az iskola a felelős. Mert kötelező tanulni, oda kell járni.Mert a szülők ebben a tudatban engedjük elnyugodt szívvel a gyemrekeinket. Rábízzuk az iskolára. Mert gyerekek. És mert egy intézménytől joggal elvárható, hogy feleljen is érte.
Mi, szülők pedig ma is - ahogyan ezelőtt 10-20-30 évvel is tettük - közbizalmunkkal tüntetjük ki a pedagógusokat, nevelőket valóban nehéz és áldozatos munkájukért. Mind emellett, vagy talán éppen ezért joggal várjuk el, hogy figyeljenek és vigyázzanak a gyermekeinkre.
Az agresszió kiterjedésével, annak esetleges érthetetlen eltűrésével, a félelem iskolák falai közötti cikázásával bárki - akár nevelő is -lehet áldozat!
A jelenség, az erőszak már itt van, érezhető. A megoldást kell megkeresnünk, és nem kifogásokattalálnunk. Mert a felszabadult erőszak már sokszor határtalan.
AJÁNLOM AZ OLDALT
