- Mikor alakult a mentőállomás?

- 1930-ban Strompf Pál nevű magánfuvarozó foglalkozott elsőként betegszállítással. Vállalkozását 1 gépkocsival végezte 1946-ig; működése megszűnésének oka ismeretlen. 1946-49-ig mentőtevékenységről, betegszállításról adat nem lelhető fel.

1948. augusztus 18-án az OMSZ alakított mentőállomást a városban. A létesített állomás a Lehel Szálloda udvarán kapott helyet. A szálló épületében helyiséget bocsátottak a gépkocsivezető és az ápoló rendelkezésére, a FIAT gyártmányú gépkocsit a szálló kocsi szintjén helyezték el. Az OMSZ által létesített mentőállomás első dolgozói Kalmár Benő gépkocsivezető és Bikki István mentőápoló volt. Felszereltségük a gépkocsin kívül egy mentődobozból és egy hordágyból állt. 1954-ig az ápolói teendőket időnként alkalmilag szervezett, képesítés nélküli személyek is ellátták.1950. november 16-án Dr. Orovecz Béla OMSZ főigazgató megbízta Nagy Mária népművelőt, aki a jászberényi Városházán dolgozott, nem főállású ügyvezetői munkakör ellátására. Nagy Mária részt vett 1933-ban a BÖME által szervezett elsősegélynyújtó tanfolyamon, 1934-ben az előző évi szilveszteri gyűjtés szervezéséért emlékplakettet kapott. A létesített mentőállomás körzethatára közel azonos a maival annyi különbséggel, hogy Nagykáta és Mende is hozzátartozott.1954. áprilisában a mentőállomás a Bercsényi utcában lévő MATEOSZ udvarába került és ebben az időben kapott egy Dodge gépkocsit.

1957-ben a mentőállomás átköltözik az úgynevezett Fecske-féle gőz- és kádfürdőbe. 1958. szeptember 1-én a Petőfi út 4.sz. alatt folytatja működését a mentőállomás; ekkor már két(!) gépkocsi üzemel. A mentőállomás létszáma ebben az időben 3 gépkocsivezető és 2 mentőápoló. A mentőállomás épületében lévő szolgálati lakásban telefonügyeletet szerveznek, amely 1971 szeptemberéig marad meg, ekkor választják szét a szolgálatvezető és a gazdaságvezetői munkakört. A mentőállomás gépkocsi-parkja1960. szeptemberétől 3 gépkocsira bővül, melyek közül kettő 24-órás szolgálatot lát el. A futó gépkocsik száma 1964-től 4-re, majd 1974. szeptemberétől 6-ra bővült.  A mentőállomás létszáma ebben az időben már 26 fő.

1974. október 9-én a mentőállomás ismét költözik, ekkor avatják fel a Kórház út 4-6.sz alatt jelenleg is működő mentőállomást. Az avatáskor futó kocsik száma 7.

1978. szeptemberében 8-ra nő a futó gépkocsik száma; a mentőállomáson munkanapi 8 órában mentőtiszti kivonuló szolgálatot szerveznek. 1981-től a mentőállomás forgalmának növekedését jól mutatja, hogy 1950-ben 712 beteget szállítottak, a mentőkocsik 1617 km-t teljesítettek; 1983-ban a feladatszám 16 738, a megtett km 465 242 volt. Az autók fő típusa a Nysa, és a terepjárónak használt Uaz452/b.

1990-től folyamatosan érkeztek a Toyota Hiace típ. gépkocsik és 1994-ben esetkocsinak a Mercedes 210 típusú autó futott majd 2004-től a Mercedes 313CDI . A szállítókocsik fokozatosan cserélődnek Ford Transit típusra,de még van Toyota is. Nappal 4 autó éjszaka 2 teljesít szolgálatot. 2008-ban havi 15 000km-t futottak autóink, amelyek döntő többséggel 'eset-feladatok' azaz vészhívások.

- Hány ember tartozik a vonzáskörzetükbe, hány ember dolgozik a mentőállomáson?

- Esetkocsi ellátása terén 18 település 110.000 ember ellátási szinten,75.000 ember mentőállomás szinten. 31 aktív dolgozóval. A dolgozók sok közös társas tevékenységben vesznek részt. Összességében baráti kapcsolat van közöttünk. Az emberek szeretik munkájukat, és szívesen dolgoznak itt.

- Hány mentőautóval rendelkeznek?

Nappali szolgálatban 4 autó üzemel, ebből egy 'esetkocsi' 24 órában.

- Mire költenék a pénzt?

Az állomás felszerelésére.

- Mi volt a legmeghatóbb/legrázósabb mentés?

Az alvó gyermekek. Az éjszaka úgy indult, mint általában a többi. Nyár volt. Nem igazán szeretek éjszakázni. Olyankor az embereknek aludnia kellene. Mi nem vagyunk ilyen kiváltságosak. Tudjuk, hogy hosszú kilométerek várnak ránk. Az este gonosz, gonosz, mert akadályoz, rossz, hogy nem látunk a sötéttől és néha rémülettől. Mi sem akarjuk látni az iszonyatot. És azt sötétben felfedezni meg legkevésbé. Ehhez igazából nem lehet hozzászokni. Ugyanakkor másoknak jó. A többség ilyenkor békésen alszik, és nem látják a sokkoló képeket.
Aznap este becsületesen leellenőriztük az autót kívül-belül. Rendben volt minden. Nem túlzás, ha azt állítom, hogy a személyzet profi volt. Mindhárman régi tapasztalt dolgozók. Ez megnyugtató tud lenni nehéz helyzetekben.

A bejelentés éjfél körül érkezett. Előtte is voltunk 'kinn', de semmi érdekes. Cukorbeteg és más betegséggel rendelkező idős emberek. Ezek a dolgok megszokottak számunkra. Nem igazán lehet felkészülni mindenre a következőkre pedig végképp nem.

A bejelentés egy ideges férfihangtól érkezett telefonon.

-Jöjjenek gyorsan! A gyerekeim, a feleségem, a gyerekeim elvágta a kezüket!

-Hová menjünk?

-Ide...-ba.-és mondta a címet-

Azt hiszem a szolgálat-vezető is megrémült. Tudtuk, hogy nagy baj van. Bár korántsem rendelkeztünk teljes információkkal. Mentünk, mint a szél, és reménykedtünk, talán nincs is olyan nagy baj.
A falu kb. 25km-re van a mentőállomástól. És a helységtáblához érve rádión kaptuk a hírt. A két gyerek halott, anyjuk még él, de elvágta a saját torkát. Siessünk! Eddig sem lassú pulzusunk azt hiszem a csillagos eget rugdosta. Ilyenkor az ember nem hisz senkinek, persze, majd akkor halottak, ha mi látjuk őket! Száguldottunk a célig.
A helyszínen vártak bennünket. Az apa, a körzeti orvos és nem tudom, nem emlékszem, voltak mások is lehet, nem érdekelt. Szaladtunk a házba. És valóban, az irányítás nem tévedett. A házban az egyik szobában szétnyitható rekamién ott feküdt a két gyermek, mindenük tiszta vér, kezük csontig bemetszve. Mindketten, semmi kétség halottak voltak.

Két tündérszép gyermek... feltűnő mozdulatlanságban.

Ránéztem a bajtársaimra. De hála Istennek kerülték tekintetem. Rosszul nézett ki a könnyeikkel küszködő mentős-csapat.
Az anyjuk az ágy előtt vérben feküdt. Elvágta a torkát, és felvagdosta kezeit, de még élt. A vágások elég mélyek voltak, de szerencséjére - vagy szerencsétlenségére - nem halálos.

Én próbáltam nem nézni a gyerekekre, nem akartam látni őket. Muszáj volt, hiszen ott voltunk előttük centiméterekre. Nekem is ilyen korúak a gyermekeim. Ha nem lenne, minden csupa vér mintha csak aludnának, alvó gyermekek lennének - gondoltam. Próbálj így koncentrálni az anyjukra, egy gyerekgyilkosra. Nem könnyű. Megmenteni az életét? Hát, megmentettük.

Mialatt az anyával foglalkoztunk, az apa zavarodottan szaladgált, mint kiderült éjszakás volt a közeli gyárban, hazaérkezve munkából így találta a családját. A legnagyobb gyermekét nem bántotta az anya. Ő békésen aludt egy másik épületben, egy szobában. Ő másik apától volt. Nem terjedt ki reá az anyja gyilkos figyelme. Szerencsére.
Hordágyon vittük a gyilkost a kórházba. Olyan gyorsan történt minden. Nem akarok reá emlékezni.
Később össze-vissza hazudozott, ukrán gyilkosokról, nehéz pénzügyi helyzetükről, de a végén a bíróság beszámíthatónak ítélte és életfogytig tartó börtönt kapott.

Nem tudom az apa hogyan dolgozta fel a történteket. Soha nem akarom megtudni akkor mit érzett ő. Soha nem akarok rá emlékezni. Se őrá se az 'alvó gyermekeire'. Arra a 'rohadt' napra sem. A gyermekhalált nem lehet feldogozni olyan egyszerűen. Legalábbis én nem tudtam könnyen, de a bajtársaimnak is megrázó élmény volt. Ők se szívesen emlékeznek vissza. Ez egy életre szólt nekünk. A mentőállomáson visszaérkezésünkkor a döbbenet volt az úr. Féltünk, hogy kérdezősködnek. Féltünk, hogy ha válaszolunk, akkor sírunk is. Nem akarunk gyengének mutatkozni. Pedig gyengék voltunk, volt már ilyen és lesz is még. És bár sosem felejtjük el a történteket, nekünk mindig a következő 'feladatra' kell koncentrálnunk. Segíteni az embertársainkon.

/forrás:www.segitsokosan.hu/